/ Az ékezet nélkül akár ágynak is gondolhatja az olvasó, ez is passzolna érdekes módon./
--Könyvtárnyitás--
Már megint kidobott az ágy, holdszúrásom van, alkotással gyógyítható. Jó lenne, ha a fejemben lévő gondolatözönt egy műszer átmásolná, nekem csak rendezni kéne! Volt egy film, ahol a fájdalmas emlékeket pénzért, vállalkozásban, megrendelésre törölték. Hát ha az elképzelhető, akkor annak az ellenkezője is. Miért ne? Agyunk úgy működik, mint egy számítógép, én csak tudom! Egyszer kinyílt az enyémben több könyvtár egyszerre, ezt környezetem nehezen tolerálta, azaz megijedt.De sebaj, mert ahogy a nóta mondja, "nem aludtam három éjjel, három nap", beteg voltam, alkotói lázban égtem,ó. Majd aludtam egy hármast, ekkor már jött az orvos. Szerencsére addigra már hatott az alvásterápia, és hétvége lett. Az ügyeletes kórházban nem volt felvétel, csak beutalóval lehetett, így tovább tolódott a "segítő beavatkozás". Szerencsére a körzeti ideg gondozóban a kedves doki néni látta, hogy felesleges az ijedtség, maximum arra van szűkségem, hogy valakivel beszélgessek. A család erre nem megfelelő fórum / ellene nincs orvosság, mint mondják /. Pár mondat után azt mondta, hogy nekem valamiért szükségem volt ezekre a tapasztalatokra, amiket most nem részletezek. Az idő őt igazolta, a Lipótra kerültem dolgozni, a betegek viselkedését saját élmény szintjén megélve megértettem. Később igaz adott gyógyszert, amit szerencsére elolvasva szemétbe dobtam. A Leponex agyam leporellókat szerkesztő késztetését fékezte volna, láttam a betegeken, milyen eredménnyel, ezt sem részletezem. A doki némi nem ismerte fel a költői szimbólumokat gondolkodásomban, a skizofrének öncélú halmazénak hitte, pedig csak párkapcsolati problémát próbáltam a fregoli köteleinek hasonlatával megmutatni. Szóval akkor még az én kezemben volt a kötél vége, sok volt a mosott ruha néha, az okozott sokkot./ Játszottam volna inkább sakkot! / Ma már párom régóta egyedül húzza, kötelet, igát egyaránt. Én nyugdíjas tücsökként max. a szegény dolgozó hangyáknak tudom elhúzni a nótájukat, ha hagyják. Ha egy kicsit figyelnek rám, és abbahagyják a munkát. De többnyire nem hagyják, mármint abba, és nekem elhúzni nekik. Szájam elhúzása helyett leírom, és korábbi idézetem alapján végre elmondom MINDENKINEK, hogy nincs baj, csak az egyensúly felborulásával lett egy-énsúly hiba, a statikailag rosszul szerkesztett vagy használt elemek élőben, élettelenben egyaránt hol jobbra, hol balra csúsznak. Majd az Arany középutat megtalálva helyre áll a Rend, kívül, belül egyaránt.
--Hallelúja--
Másnapra semmi javulás, a holdszúrás ismét szadizik, nem vagyok aszkéta, azért sem hagyom magam, inkább szavaimmal én szurkálok, velem nem szúr ki még a teli Hold sem. Most beugrott a fejembe a dal is, hogy "Szóljon hangosan az ének, örülj velem kérlek, úgy ahogyan én, szóljon hangosan az ének, ameddig csak élek, énekelek én." Ha most itt vagy velem, akkor megérted a szövegből, mit érzek én is, és nekem is kell valaki, aki jól figyel rám. Érdekes, mindig nehezen ugrik be a szerző neve, ahogy most is, pedig csak elő kéne vennem a lemezt, vagy lemenni alfába, hopp, már beugrott bétában, Soltész Rezső! Vajon miért gátolt bennem ez a két szó, gondolom a sógorommal azonos keresztnév miatt. Ő már a teliholddal együtt fentről vigyorog rajtam, testvérével együtt egy felhőn könyökölve, remélem odafent nagyobb a Harmónia, mint idelent volt. ja, és a kedves após, édesapám is beszáll a buliba, itt is vicces Homo Ludens volt, ha jól írom a játékos embert. A latinozásom is rég volt, apám fájó viccei ma sem teljesen gyógyultak, mert a szó veszélyes fegyver, és van aki fegyvertelen, zengték a dalunk Illésék. Na én aztán nem vagyok fegyvertelen, tőröm, kardom, dárdám, alabárdom, stb. van a szurkáláshoz. Szóval az eltemetett fájó emlékek fékeznek még ma is, ideje előásni a csatabárddal együtt, és megküzdeni velük a jelenben. Na! Most- hajnali négy körül, alig pirkad,-rájöttem! Apám 62 évesen halt meg. Költői próbálkozásai voltak, kevés sikerrel, hogy miért nem ment, annak külső, belső okai nyilván egyaránt voltak. A rendről szóló írásomban ezt is ecseteltem. Szóval most én is 62 éves vagyok. Az írogatásom eddig csak olyan volt, mint a csöpögő csap. De tegnap mintha valaki kinyitotta volna, és csak dől a víz, legalább éjfélre zárná el! Most rádöbbentem, apám volt az! Ami Neki nem sikerült, most szeretné, hogy velem megtörténjen. Odaátról segít, láthatatlanul, de érezhetően. Amíg élt, addig nem számomra helyes irányba terelt, akkor is a saját iparművészeti álmát akarta velem megvalósítani. Illetve anyámét is, róla később tudtam meg, hogy ott szeretett volna tanulni, de akkor nem lehetett. Szövőnőnek jó volt az úrilány, tanulónak nem. Hogy ezt az édesapa, vagy az állambácsi hiúsította meg, arról nem szól a fáma. Bátyám sokat tud erről is, de keveset beszél, mármint velem telefonom,személyesen meg úgy tűnik, egyenesen kerüli a találkozást, bár vidékről Pestre nem egyszerű. De akkor is, kifogás bőven van, szándék nincs elég. Neki is biztos ott a segítség, mert apánk alaphangja az önkifejezésben a festés volt, de sajnos korán elromlott a szeme, rokkantan nyugalmazva a vásznon csak félkész, nyers termék jelenhetett meg. Ezért próbálkozott többek közt a verseléssel és a fotózással is, sajnos ahhoz is jó szem kellett. Azért sikerült alkotnia egy képes, verses könyvet, megjelenítette benne legbelsőbb bánatát szimbolikusan. Már korábban belső látása romlott, lassan a külső is igazodott hozzá, korlátozott lett, mint a szemellenzős látásmódja. Pedig engem is beíratott fotószakkörre, de lusta kutyaként azt is abbahagytam, ahogy mindent, ami nem az én választásom volt. De most az írást én választottam, sírás helyett, és ahogy a dallal mondtam, ameddig csak élek, énekelek én. És minél többet, annál tovább tehetem. Mert a dal, a zene gyógyít, persze öl is, mint minden energia, kétélű. Másoknak nem tudtam segíteni szerzett ismereteimmel zenei alap és anyagi alap nélkül, csak magamat gyógyíthatom az önismereti szintemmel. De a versek és prózák, nyelvi játékok mindenkit szórakoztatnak, ha ízlésének megfelelőek. Talán gyógyíthatnak másokat is, ha összecseng a lélek.
--Mert mi dolgunk van a világon?--
--Kérdezem a költővel, és válaszolok vele és magammal átgondolva. Ő azt mondja, hogy "küzdeni erőnk szerint a legnemesbekért." De kérdezem én, mit jelent ez ma, főleg nekem? Hisz tudjuk, "jó vicc" volt, hogy a munka nemesít, de a szocializmusban nincs szűkség nemesekre! Ezért úgy kell hozzáállni a munkához, hogy más is hozzáférjen! Mármint a munkához. És hogy ami addig magánügy volt, akkor közügy lett, csámcsoghatott rajta mindenki kedve szerint, és ami közügy volt, abból magánügy lett, tehát senkinek semmi köze hozzá! Ez a tulajdon viszonyokra épp úgy megvalósult, mint a szellemi javakra, érzelmi szintekre egyaránt igaz volt, és sajnos ma is igaz. Hisz a Média úgy kukkol a magánügyekbe, mintha közügy lenne, megteheti, bezabálja, sőt csak azt zabálja a fogyasztók többsége. És a közügyekre úgy reagál a közösség jelentős többsége, mintha magánügy lenne, semmi köze hozzá, lásd választási közömbösség. A kisebbség, mármint a számbeli és nem a nemzetiségi, pedig jó magyar szokás szerint a túloldalra esett, mármint a közös, turhos hátú lónak, olyan hevesen politizál, hogy szinte kettészakadt az ország, mint egy focipálya, a két csapat drukkereként. Jól bevált régi módszer, osssssszd meg, és uralkodj, hisz cirkusz és kenyér kell a népnek. Nos, a cirkusz már hatalmas, addig a kenyér kérdése még bízzzzzzzzz-alommal várt hamis ígéret. Szóval a sok heves drukker helytelenül, rossz helyen engedi ki a vitával a gőzt, mint mai Dolcse Víta. Mert míg régen, szépen, a nemesség a parlamentben tette a dolgát, addig otthonában úri emberként, szeretettel bánt az ellenféllel, akiben nem ellenséget látott, akit gyűlölni kell, hanem csak az erőviszonyokkal próbára tevő partnert, akit minél nehezebb legyőzni, annál jobban tisztelt. Betyároknál, ma is a börtönökben, így működik a Dzsungel Törvénye, mint a mesében. Szóval, tőlem távol áll a politika, legalábbis nem állok le ostoba politizáló vitákra, ahogy ma sajnos, főleg söntéseknél, fehér asztaloknál teszik, ki ki saját rétegződése, mármint társadalmi helye szerint. Mert valljuk be, nyílt osztályharc helyett van sok burkolt elfolytás, ahogy egy tisztességes skizofrén demokráciában, paranoid tünetekkel illik. De én nem hagyom, hogy szétválassza a családom a különböző nézőpont miatti ellentét, mert nálunk is azt tenné, ha hagynám. De véleményem, gondolataim vannak, mint költőnknek, de azt csak megfelelő szitukban mondom ki, vagy ,írom le, mint teszem most is. Sajnos csak szűk korban, bocs, szűk körben vagyok képes, ahol bőven van ellentét, de erről már írtam, és sírtam, sajnos volt kinek sírjánál. / a baki sem volt véletlen frajdi elszólás,mert ugye nincsenek véletlenek, valóban elég szűk ez a kor is. Ha a bőséggel játszom, akkor a bőkorból lesz bokorból, az is jó, mert minden bokorból kipattan egy tűzrőlpattant ember, pedig tudjuk, nem minden bokorban terem, születik érték, mely mérték, és még így tovább játszogathatnék, ha most az lenne a feladatom. De vissza a zsákutcából a főbe - és megint mennyi értelem, na ez megint több a soknál, valami mást is jelenthet, a mondatban értelmezhető. Ám ez a nyelv baja,- és már megent a sokszínűség!-vagy szépsége, mely akadályozza a megértést, nem csak idegennek, magyar-ajkúaknak is egymás közt, ez is egy más tészta. Ugye milyen szép szó, magyarajkú. Csodálatosan kifejezi, ki a magyar, függetlenül lakhelyétől. És ugye, megint hiába mondom, nem politizálok, már esmét mások rám foghatják, hát akkor ez mi, ha nem az? Én csak elmélkedem, sétálva az agyamban lévő könyvtárban, és ahhoz, hogy egyszerre ne nyíljon ki több is a fejem számítógépében, azaz, ne roppanjanak össze az idegeim ismét, rendet kell tenni a polcokon.
--Úton Hazafelé--
Szóval, mint mondtam, Rendet Kell Tenni! Méghozzá az Univerzális Rend szerint, nevezzük akár Természetnek, akár Istennek, akár Kollektív Intelligenciának, a Tudat Mezeje Mindenhol Közös, /és nem alatt, felett, hanem Egységben a Hármas Harmónia Köre! Lényege, amit kedves kolléganőm mondott valaha,-vajon most hol hirdeti?- szóval az igéje szerint a pszichoanalízis feladata nem egyéb, mint rendet kell tenni a polcokon, a szekrényben, kint és bent egyaránt, ruhásban, agyiban egyaránt. Kinek-Kinek a Saját Univerzuma szerint, a Maga Bolygója szokásai alapján.Mert valamennyien Kis Hercegek vagyunk, az Ő Minden Örömével és Fájdalmával Együtt. Korábban már taglaltam a Rend témáját, a Kozmosz és Káosz, valamint a Saját Összhangunkról verseltem, csak még nem publikáltam. / Ja, most már itt az ideje, pótolom is, a próza mellé a költészetet is beteszem, hátha úgy jobban beveszi az egyszerű lelkű fogyasztó is. / Tehát, a Rend fogalma Relatív, lényeg a Tenni Kell fogalmán van, mert a tett halála a felesleges beszéd,/ és ezt pont én mondom, túúúdom, jó úúúúton vagyok, tetttemmmel is, és nem tetemmel bííííííízzzzonyítom, IGAZAM VAN!!! Hopp, ezt is már egyszer megverseltem, és lám tényleg IGAZAM LETT, ahogyan akkor megmondtam, bár sajnálom, hogy lehettem próféta a saját hazámban, sőt a saját családomban is párszor! Remélem nem csak a negatívban, hanem a pozitív megvalósulásban is reménykedhetem! Szóval, majd tettel, visszatérve a költő szavaihoz, " és küzdeni lelkünk táptalajáért " ma is dolgunk, de mit jelent ez megint mai szóhasználattal? Nem tudom, az iskolában tanultuk-e ezt a részletet, vagy az akkori könyvekből kihagyták, vagy magam vagyok feledékeny? Lényeg az, hogy felnőttként, költögetvén / nem csak a családom / ezt újként fedeztem fel.Gyermekkoromban a lélek csak a lélektelen,lélekölő, esetleg emelő, stb.,tehát szavakban élt, az emberekből kitagadták, kiírtották, rabbilincsbe verték, sorolhatnám a variánsokat. Kevesen maradtak így is lelkesedni tudók, sokszor saját kárukra! Magam is ezért lettem tizenéves lelkesből szorongó, kapcsolatfüggő ember, mai napig is. Tehát a növény táptalaja a föld, az univerzális léleké a Föld, mindenhol csak lelkiismeretes gazda tud ősszel jó termést betakarítani, ha birtokát nem csak műveli, rablóan gazdálkodva, hanem a föld tápértékét mindig pótolja, a mindenkori aktuális eszközökkel. Úgy gondolom, a költő is a könyvtárban evidens, hogy az írott műre, a Kész Műre gondolt, ahol a teremtő elme is a kész termék után megpihenhet, elmeditálhat. Mert miből táplálkozik a csecsemő? Az anyatejből, mellyel az anyanyelvet is magába szívja, és ebből merít energiát egész életében. Hiába kerül később akár a világ négy sarkára, , beszélhet mások nyelvén, a lelke anyanyelvi szinten működik.Az 56-os kivándorlókról szóló dal is azt mondja, hogy " ott, ahol élt anyám, ott van az én Hazám, Ott lennék Boldog csupán." Ha az egész család együtt távozott, önként, vagy kényszerből, akkor is a Múlt a meghatározó a Jelen táptalajaként, a lélek felépítményében, az alapozáshoz erősít, szilárdít. Mert amikor az alap felbillen, akkor borul az épület, így borult be sok idegenbe szakadt hazánk fia lelkén az ég, vagy csak kiborult a bili időnként, vagy felborult a testi, lelki egyensúly, a Harmónia, pedig leborult minden szentek és hatalom előtt, és összeborult minden fércmű, ami a keze alól kikerült, mert lélektelen munkát végzett, vagy szétborult, mit Sziszifuszként naponta összehordott, és elborult az arca, ha Hazagondolt az Otthonra Itthon, mert csak itthon lehetne otthon, és végül Odüsszeuszként egyszer hazatért, hacsak nem távozott el előbb az idegen Égbe, ahol az idegen földről is HAZAÉRKEZIK !?
